Nagyida Község Önkormányzata, Ilosvai
Néptáncegyüttes, Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ – Kassa Megyei
Önkormányzat Kulturális Intézménye közös szervezésében kerül sor a V. Ilosvai
Folklórfesztiválra. A hivatalos megnyitó július 7-én Nagyidán Ilosvai
Selymes Péter emlékének állÃtott szobor leleplezésével. És az Ilosvai tér
avatásával kezdődött16.00 órától. A térről a táncosok a műsorukból előadott
részletek bemutatásával vonultak a Schell kastély parkjába, a hol a Családi
délután programjában felléptek hazai, csehországi és magyarországi népi
együttesek (Nagyidai Csemadok Hagyományőrző Csoport, a dernői Borostyán
Néptáncegyüttes, a csehországi Goralská muzika együttes, nyÃregyházai LókötÅ‘k
Gyermek Táncegyüttes, Lomodrama - Gólyalábas Film SzÃnház). A fÅ‘műsorok programja mellett a
mulatni vágyó gyerekek és felnőttek egyaránt részt vehettek különféle
vetélkedőkön, régi receptek bemutatóján, kézműves mesterek által tartott
foglalkozásokon. A Gálaműsor este 20:00 órától vette
kezdetét, amelyen a Bürkös zenekar koncertjére, valamint külföldi vendégegyüttesek
bemutatkozására , majd az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Múlt
a jelenben a jövőért cÃmű műsorára került sor. Sötétedés után a Tűzlovagok
Tűzzsonglőr Társulat látványos tüzes bemutatóját csodálhatta a közönség, amely végül
tűzijátékkal zárult. A legkitartóbbak a kastély pincéjében a hajnalig tartó táncházban
mulattak.
A fesztivál teljes ideje alatt a zenét a Bürkös zenekar szolgáltatta.
A főprogram előestéjén július 6-án
az Ilosvai SP NTE és vendégei a magyarországi Hidasnémetiben szervezett Csaba-napi
vigadalom táncház-találkozóján vettek részt. A táncházat Ureczky Csaba
koreográfus emlékére rendezték a szervezÅ‘k, aki 1988-ban indÃtotta el
a községben a néptánc hagyományainak felelevenÃtését, megalapÃtva az
Abaúji Hagyományőrző Népi Együttest. Az együttes ma is működik Kupec Andrea
vezetésével.
|
|